Írások

MISZTIKUM-E A SPIRITUALITÁS?

Viszlay Anita írása:

MISZTIKUM-E A SPIRITUALITÁS?

A spiritualitást sokan talán valami megfoghatatlan, misztikus hókusz-pókusznak tartják, hiszen általában valamilyen módszerrel, technikával, vallással vagy gyakorlattal , netán egy szektával vagy közösséggel keverik.

Holott a spiritualitás egy szemléletmód, és maga a bölcsesség kibontakozása egyénenként. Kétségtelen, hogy a spiritualitásnak számos megnyilvánulási formája lehet, ezáltal számos olyan eszköze, ami segíti a kibontakozását, de valójában az egyénben megjelenő holisztikus világképet jelenti.

Mi a holisztikus világkép? Egy egységben, mindent mindennel összekötő gondolkodásforma, ami áthatja a mindennapi élet történéseiről, a magunkról és másokról alkotott véleményeinket.

Milyen ez a holisztikus gondolkodás és világkép?

  1. Analizáló: hiszen semmit nem fogad el a véletlenszerűségre hivatkozva, hanem keresi és kutatja, mi, miért történhetett.
  2. Mélységeket kutató: A történések mögött mélyebb összefüggéseket keres és egyre mélyebb összefüggéseket lát meg.
  3. Abduktív: nem biztos, hogy mindenre van ésszerű és racionális magyarázata, de megengedi az elméjének, hogy olyan dolgokban és összefüggésekben is higgyen, ami az öt érzékszervvel nem látható.
  4. Megengedő: a történéseket nem kontrollálni és irányítani akarja, hanem a minden elé érkező lehetőséget megfigyel és elfogad.
  5. Elengedő: nem ragaszkodik sem helyzetekhez, sem elméletekhez, sem gondolkodásformákhoz sem, így rugalmasabb, és könnyen alkalmazkodik az új helyzetekhez.
  6. Bölcs: látja a nehéz helyzetek tanító jellegét, így nem dühös és elégedetlen, hanem békés és alkalmazkodó.
  7. Flexibilis: Könnyedén mond le korábbi terviről, szokásairól és életformájáról, ha az élete változik.
  8. Intuitív: Megérzései sokkal pontosabbak, érzi, hogy merre és hogyan alakítsa életét a megváltozott körülményekhez igazodva.
  9. Békés: nem haragszik a változás miatt, még akkor sem, ha az számára veszteségekkel jár. Pontosan tudja, mi miért történik.
  10. Együttérző: Nem tud a „csak nekem legyen jó” szemlélettel élni.
  11. Együttműködő: tud lemondani mások javára.
  12. Introvertált: nincs szüksége a világ zajára, hogy jól érezze magát, adott helyzetben viszont extrovertált a fizikai síkon: Zorba a Buddha
  13. Felelősségvállaló: pontosan tudja, hogy a kialakult helyzetért ő maga is felelős, és látja benne a szerepe nagyságát. Keresi és elhatározza, hogyan és miben érdemes változnia.
  14. Igazságos: Nem jóságos altruista, hanem igazságos, önmaga és mások életében lévő nehézségeket Isten igazságának megnyilvánulásaként értelmezi.
  15. Szeretetteljes: szelíd önmagával és másokkal is. Nem vádol senkit. Könnyedén megbocsájt magának és másoknak is, és igyekszik a jó irányba terelni önmagát és másokat is.
  16. Belső értékek motiválják: A harmóniát nem kívül keresi, hanem a belső harmóniára törekszik minden élethelyzetben, miközben éli a fizikai életét.

Biztosan lehetne a sort folytatni, csak néhány olyan erényt emeltem ki, ami a spirituális ember valódiságát mutatja. A spirituális ember tehát összefoglalóan bölcs. Bölcsebb, mint a társai.

Miért jó spirituálisnak lenni, holisztikusan gondolkodni?

Mert a bölcs ember kevesebbet és kevesebb ideig szenved attól, ami nem tetszik neki, és egy pont után egyáltalán nem szenved, mert a félelmei egyre kisebbek és a félelem markában töltött ideje is egyre rövidebb.

A spiritualitás tehát nem valami elvont boszorkányság, hanem egy sokkal érzékenyebb, együttérzőbb, higgadtabb és nyugodtabb, megértőbb és belátóbb  emberré alakítja az embert.

Mondhatnánk azt is, hogy a spirituális ember egy erényesebb ember.

Ki a spirituális ember?

Aki már felfedezte és elfogadta azt a tényt a saját élete történései által, hogy bizony vannak dolgok, amiknek nem ura, nem tudja irányítani, és vannak dolgok, amiket el kell fogadnia, bár nem tetszik neki. Spirituális ember, aki életében először kimondta: van egy nagyobb erő rajtam kívül, ami előtt alázattal meg kell hajolnom. Spirituális ember, aki belátta önmaga sebezhetőségét és esendőségét, és nem akarja már megerőszakolni a világot. Spirituális az az ember, aki belátja, hogy az emberi terveket és az emberi erőfeszítéseket „valaki” egy tollvonással felül tudja írni.

Spirituális ember, aki nem ragaszkodik ahhoz, ami a terve, a célja, a vágya, hanem végtelen alázattal engedi el azt, amit el kell, és végtelen alázattal fogadja azt, ami érkezik az életében.

Mikor kezdődik egy ember spirituális felébredése?

Azon a napon, amikor veszteség éri és rosszul érzi magát tőle

Azon a napon, amikor nem tudja úgy élni az életét, ahogyan korábban élte, mert elvettek tőle valamit.

Azon a napon, amikor el kell szenvednie valamit.

Azon a napon, amikor rájön, hogy nem tud változtatni valamin.

Azon a napon, amikor rájön, hogy  hosszú-hosszú erőfeszítései ellenére terve nem sikerült.

Azon a napon, amikor bár változtatni szeretne életén, de korlátozva van.

Azon a napon, amikor megérinti lelkét egy magasabbrendű erő.

Azon a napon, amikor megérkezik az „elhívása”.

A spirituális út tehát semmiféle misztikummal nincs körbebástyázva, hiszen bárkinek bármikor elkezdődhet a spirituális ébredése.

Ugyanis a veszteség és fájdalom, egy korlát vagy egy nehéz élethelyzet kiváló életszakasz arra, hogy felébredjen bennünk a spiritualitás. Természetesen sok ember ilyenkor a dühöt vagy a szenvedést vagy a gőgöt választja. Egy ideig. Kellő idejű kellemetlen élethelyzet olyan mélyre viheti az embert, hogy csak egy út van. Megváltoztatni a hozzáállást. Ez ugyan nem fogja kicserélni az élethelyzetet, de a szemlélelet, ahogyan értelmezzük és rátekintünk, azt mindenképpen.

Ez a spiritualitás tehát, amit sok emberben egy nehéz és megváltoztathatatlan élethelyzet váltott ki. Megkockáztatom: minden ember, akkor lépett a spiritualitás útjára, amikor nem tudott változtatni az élethelyzetén, mert semmilyen más kiút nem kínálkozott. Ekkor indult el a belső út, ami a spirituális, elfogadó, belátó gondolkodást indította el, ami reményt és megnyugvást adott a leglehetetlenebb élethelyzetekben is.

Aki erre az útra rálépett, lépésről-lépésre fedezte fel, hogy az új szemléletmóddal nyugalomra lelt. És elkezdte keresni azt, hogyan tudná ezt a szemléletmódot egyre jobban magáévá tenni.

Igen, a spiritualitásnak valóban van egy olyan szakasza, amikor szívesen találkozunk olyan emberekkel, akik már így gondolkodnak, szívesen hallgatunk vagy olvasunk olyan embereket, akik ezen az úton már előrébb járnak. Szívesen tanulunk olyan tanrendszerekről, amik ezt a spirituális gondolkodásunkat fejleszti. Szívesen használunk olyan módszereket, amik ezt a bölcsülő, mélyülő énünket fejlesztik. Mert szinte „rákapunk „erre” a világra. A módszereket és eszközöket azonban nem szabad összekeverni a spiritualitással.

Az eszközök segítenek minket, akármelyik módszer. A megértésben a holisztikus tanítások, a bolygók, a számok, az analógiák, a meditációk, a zenék, bármi. Akár egyedül akár csoportban halljuk vagy tanuljuk ezeket. Akár egyedül, akár csoportban használjuk az eszközöket.

A spiritualitás nem az eszközöket jelenti, hanem amit kiváltanak belőlünk.

Egyénenként.

A spiritualitás a hatások, amiket saját magunkban tapasztalunk, amikre rájövünk, amiket belátunk, amiket megbocsájtunk, amit elengedünk, amit felülírunk. A spiritualitás az eredmény, ami a gondolkodásunkban és az érzelmeinkben csapódik le.

A spiritualitáshoz bármilyen kezdet tökéletes, ami elindít minket a belátóbb és szerényebb ember útján és bármelyik módszer tökéletes, ami megszólít minket az elmélyülés útján.

Közben szinte észre sem veszi a spirituális ember, hogy az a bizonyos „válságos” élethelyzet elmúlt. Mert már nem arra fókuszált. Az a bizonyos válság, dráma, nehézség és fájdalom terelte erre az útra, ami már megoldódott és már nincs.

Azonban az az ember, aki találkozott ezzel a gondolkodással, már nem tud és nem is akar soha többet visszatérni a régi felfogásához. Elvileg visszatérhetne, hiszen a válságos élethelyzetnek vége, de a spirituális ember más ember lett.

Természetesen a spirituális ember sincs védve a világtól, egy idő után újra érkezik az életébe egy új helyzet, ami ismét nehéz, ami ismét válságos és ismét nagyon fájdalmas.

 De a spirituális embernek van már mihez nyúlnia. A saját új gondolkodásformájához, a bölcsességéhez… és sokkal rövidebb idő alatt jut el a szenvedésétől a nyugalmáig.

És a sor folytatódik. Az élet végéig. A spirituális embernek is vannak könnyed fizikai életszakaszai és vannak veszteségei és fájdalmai. Nincs védve ezek ellen. A spiritualitás nem egy védőháló! Azonban a spirituális ember egyre nagyobb és nagyobb bölcsessége hamar és egyre hamarabb hozza el a belátó, átlátó, félelemmentes állapotot. Belül!

Különös korszak ez a világjárvány, mert mindenki spirituális ébredéséhez hozzá fog járulni.

Egyetlen ember sem mondhatja azt, hogy valamin nem kellett változtatnia, valamit ne kelljen elszenvednie, valamiről ne kelljen lemondania, vagy valamitől ne kelljen félnie. Vagyis valamit mindeninek meg kell tapasztalnia, amin nem tud változtatni.

A spirituális ébredéshez pedig ez kell!

 A korábban spirituális úton járok is lépnek egyet előre, új képességeik és még mélyebb összefüggéseik most napvilágra kerülnek.

A most kezdők pedig lehet, hogy most először életükben kapják az első beavatást.

Mindenki egyet előre lép most. Onnan, ahol a járvány előtt volt.

Különös és rendkívüli korszak ez a sokkal jobb emberi tulajdonságok és a sokkal nemesebb ember megszületéséhez.

Ha bárki azt várja, hogy a világ hipp-hopp jobb irányba megváltozik az  élete a  spirituális szemlélet által, csalódhat.

/Adyashantit idézve, aki ilyesmit vár tőle, inkább Napoleon Hill vagy Bryan Tracy szemináriumait látogassa, akik kiváló sikertrénerek!/

A spirituális világkép nem valami világteremtő és világ-átalakító sikermódszer, amire sajnos sokan próbálták használni.

A spiritualitás egy belső, átalakító világkép, ami higgadt és erényes embert nevel. Egy önmaga eddigi verziójához képest egy új embert formál. Akinek a külső világa is természetesen más lesz, de nem feltétlenül tökéletes, emberi mércével nézve. Tökéletesebb azonban isteni mércével nézve!